35 évesen lettem nagymama és nem akarok unokázni

Nagymamává válni az élet egyik legszebb és legizgalmasabb élménye – legalábbis a közvélekedés szerint. De mi van akkor, ha egy nő egyáltalán nincs még kész a nagyszülői feladatokra? Ha túl korán érkezik az életébe az unoka?

© Getty Images

Az amerikai Jill Dutton a HuffPost című lapnak mesélte el, milyen érzések kavarogtak benne, mikor megtudta, hogy 35 évesen nagymama lesz belőle.

„Csak egy gyerek, aki gyereket vár.” Így viccelődött velem anyám, mikor 18 évesen első kisbabámat vártam. Visszatekintve most már látom, mennyire igaza volt. Gyerek voltam.

Larryvel 16 évesen találkoztam, abban az étteremben dolgozott, ahol én pincérnő voltam. 20 éves volt, kedves és sármos – első látásra beleszerettem és nemsokára randizni is kezdtünk. Egy évig jártunk, mikor meghoztuk a nagy döntés: összeházasodunk. Anyám persze nem nézte jó szemmel, azt mondta, túl fiatalok vagyunk még hozzá. Apám viszont igazi régivágású fickó volt, így hát ő az esküvőnk mellett kardoskodott. Végül aztán apám kedvére tettünk, bármiféle ceremónia nélkül egyszerűen csak besétáltunk a városházára és a szüleim jelenlétében egybekeltünk.

Minden nagyon gyorsan történt – túl gyorsan. Alig telt el hat hónap és már terhes voltam. Nem terveztük előre a babát, de nagyon örültünk neki. Olyan természetesnek tűnt az egész… Házasság, gyerekek… Mindenki így csinálja.

© Getty Images

18 éves koromban meg is született az első lányom, Chrissy. Három évre rá, alig 21 éves koromban pedig jött a kishúga, Tara. Így visszagondolva most már belátom, hogy rettentő fiatalon lettünk szülők. Míg a barátaink egyetemre jártak, buliztak, randiztak és a mának éltek, én a két picivel ültem a lakásunkban és vártam, hogy a férjem végre hazaessen a munkából. Larry ekkor már üzletvezető volt, előfordult, hogy 80 órát kellett dolgoznia egy héten.

Persze nem panaszkodom, hiszen tudom, hogy az anyaság az én döntésem volt. És őszintén mondom, hogy élveztem is minden egyes percét. Rengeteg buktatóval kellett ilyen fiatalon megküzdenünk, de egy pillanatra sem bántam meg, hogy a lányok megszülettek. Az ő születésük volt a legjobb dolog, ami történhetett velem.

Larry nagyszerű apa volt, de rengeteget kellett dolgoznia. Alig volt otthon. Szépen lassan aztán el is távolodtunk egymástól, és mire a fiatalabb lányom kétéves lett, elváltunk.

Nem sokkal később újraházasodtam, de sajnos ez a második sem tartott túl sokáig. 10 év múlva, mikor a lányok tizenévesek lettek, beadtam a válást. Ezután magamba zuhantam. Megrémített az egyedüllét, nem tudtam, merre menjek, hogy boldoguljak a világban.

35 évesen lettem nagymama és nem akarok unokázni